Még a slovakiaringi szezonnyitó futam előtt készítettem az interjú Ujházi Lászlóval, mindenki Tyuki bácsijával, aki a Junior Kupa Atyja és egyben a hazai rallycross utánpótlás nevelés egyik emblematikus alakja. Köszönöm azok segítségét, akik a sérült adathordozómról megmentették Tyuki bácsi szavait, gondolatait!
Szia Tyuki bácsi! Vágjunk is azonnal a közepébe! Az idei neked már hányadik rallycrossos szezonod?
Mármint a rallycrossra gondolsz? 2012-ben kezdtem, akkor ez az ötödik évad!
A Junior Kupa születésénél, milyen gondolatiság, ötlet mentén hoztátok létre ezt a géposztályt!
Én 15 évig gyorsasági szakágban versenyeztem. Engem a Majerszky Gabi és az Újházi Béla voltak azok akik átcsábítottak a rallycrossba, mert akkor én már abba szerette volna hagyni a versenyzést, mert abban a korban voltam. Azt hiszem 2010-ben kerültem ide a rallycross szakágba, szimpatikus volt nekem mindig a társaság, ami egy lényeges szempont. Ebben a családias légkörben itt ragadtam. Versenyeztem és versenyzek még a mai napig is a magam módján. 2011-ben felvetődött ez a dolog, hogy foglalkozni kellene az utánpótlással. Én akkor rábuktam erre a lehetőségre és Budai Feriék maximálisan támogattak engem ebben.
Lényegre törően, hogyan lehetne szavakba önteni a Junior kategória specifikációjának lényegét?
Mi arra mentünk rá, hogy a Junioroknak – 10 – 18 év közötti fiatal srácokról és hölgyekről beszélünk -, azt az elvet vallva, hogy az első lépéseket a rallycrossban ne drága autókkal lépjük meg, hanem a japán 1.3-as Suzukik, amelyeket 92 és 96 között gyártottak, igaz, hogy kétszer olyan idősek, mint a versenyzők, de most az ötödik szezonba lépve azt mondom, hogy elég jó választásnak bizonyultak. Nagy tuningolások nincsenek bennük, illetve abszolút széria a motor és váltó és a futóművekben félkemény Kárászi gátlók vannak. A lényeg, hogy mindenkinek egyformák legyenek a feltételek és az autók műszaki biztonsága is maximálisan feleljen meg az előírásoknak – ülések, cső, fék stb. 0.32-es fél verseny Yokohama gumikkal megyünk, aminél meg is fogunk maradni, mert remekül beváltak.
Ha majd két, három év múlva, vagy akármikor tovább lépnek, van aki egy év után tovább lépett, azok nyílván ők már egy komolyabb autóval fognak versenyezni. A lényege még az, hogy én úgy tartom, hogy akiből nem lesz autóversenyző , de már 17 éves korában amikor jogosítványt szeretne szerezni és a tanpályán megmutatja az oktatónak, hogy kell vezetni, akkor már nekem nem volt hiába az egész.
A hétvégén a SlovakiaRingen rajtol az OB, ahol egy 11 fős kis csapat vág neki a kategória pontvadászatának. Ugye jól tudom? 🙂
Igen ez így igaz a Juniorok között! Engedd meg, hogy nosztalgiázva felidézzük a kezdeteket! Az első évben kilencen kezdtek. Az akkor nagy szó volt, hogy kilenc juniorral kezdtünk. Az Apukákat szeretném most megdicsérni, akkor volt három autó, amelyet meglehetett fogni, simogatni. Kilencen azt mondták, hogy igen jó lesz ez a dolog, mert lesz kilenc biztos egyforma autó, amelyek el is készültek. A második, harmadik negyedik évben hat, nyolc versenyzővel, ment a bajnokság. Ez sem volt kevés, de én egy kicsit telhetetlen vagyok. Idén kerek évforduló van, az ötödik. Nagyon optimista vagyok, szerinte a máriapócsi húsvéti versenyre meg lesz a tizenkettedik juniorunk is.
Megállja az az információ a helyét, hogy sorsolással kerül az autó az év elején a juniorokhoz?
Sorsoltuk az autókat minden évben, de akkor a lehetőséget, úgy éreztem, hogy úgy fer, aki a második évben is itt marad és tetszik neki az előző évi autó, annak nem sorsoltunk újat, ha nem maradt a tavalyi autójával. Ez már a második, harmadik, negyedik, illetve az ötödik évben is így következett be. Tehát az újak, mindenképpen sorsolásra kerültek, de egy évben mindig csak egyszer sorsolunk év elején.
2016 ahogy mondtad egy jubileumi év, hiszen ötödik szezonját futja a Junior Kupa. Véleményed szerint mi lehet ennek a kategóriának a kifutása?
A kategória kifutása eléggé véges, mert én közben megöregedtem. Ha most harminc éves lennék, akkor azt mondanám, hogy még harminc éve van a Junior Kupának, de már 66 éves vagyok, így nagy valószínűséggel nem lesz harminc éve. Ha meg szabad mondanom, akkor biztos, hogy 2017-ben még fog működni a Junior Kupa, az lesz a hatodik év és ha a szakág úgy ítéli meg, hogy szükség van még a kategóriára, újabb három évre, akkor én azt szívesen bevállalom.
Az elmúlt évek alatt, számos versenyző megfordult a kezed alatt, ki az a három, négy fő, aki a tehetségének köszönhetően magasabb géposztályba tudott lépni?
Huszonkilenc versenyző érkezett 2012-től a Junior Kupába. Ebből öten mentek el, így huszonnégyen jelenleg is a rallycross szakágban versenyeznek, vagy a Junior Kupában, vagy magasabb géposztályokban vannak és versenyeznek.
Két, három embert szeretnék kiemelni, akiket mindenképpen megemlítenék Klausz Kristóf egy év után elment a raliba. Ő jelenleg a FIA ERC 2WD kategóriájában vitézkedik. Benyó Máté elment a gyorsasági szakágba és a Suzuki Kupában vitézkedik. Marton Gergőt sem szabad kihagynunk az eddig elért eredményei alapján. Hagy ne mondjak most többet! A többiek, akik itt maradtak a szakágban, azok is a Magyar Kupában, SuperTouringCar, vagy az S1600 kategóriákban vitézkednek.
Nagyon szépen köszönöm, hogy a rendelkezésemre álltál ! Többek nevében mondom, hogy nagyon szeretnénk ha az egészségednek és kitartó és fiatalos hozzáállásodat a továbbiakban is veled együtt élhessük meg!
Szeretném ha még egy dolgot megoszthatnék veled. A negyedik illetve az ötödik évben jutottunk el oda, hogy karosszéria szempontjából a dekorációfestésnek köszönhetően nagyon szépen néznek ki az autók. Reményeim szerint a kategória résztvevőiről készült fotók mindezt majd bizonyítják. Az autók ez idáig, annyira csendesek voltak, hogy jogosan kaptam az észrevételt, hogy miért nincs versenyautóhangja a Suzukiknak. Szabolcs Robi – Porex – segítségével olyan kipufogórendszer került az autók alá, hogy ezt a reklamációt átadtuk a múltnak.
Köszönöm a kiegészítésedet! Hajrá Juniorok! Köszönjük Tyuki bácsi!
– matezsoltee –