2016-ban alapítottuk az Euroaszfalt Kft és a H.S.M Kft azt a vándordíjat amit minden évben olyan személynek ítéltem oda aki a munkáján felül maradandót, megbecsülésre méltót és önzetlen segítséget nyújtott mindenkinek aki a Magyar Rallycross versenyeken segítségre szorul. Olyan barátokat, kollégákat szerettem volna egy ilyen díjjal elismerni akik nem minden esetben a rivalda fényben úsznak és sokszor a háttérben segítik a gyerekeket, versenyzőket, csapatokat! Munkájuk és önzetlen segítségük nélkül most sokkal szegényebbek lennénk!
A 2016. éveben elsőként Tyuki bácsi azaz Ujházi László érdemelte ki a vándordíjat. 2017. évben Ujházi Béla vehette át Tyuki bácsi-tól a vándordíjat! 2018-ban egy hölgyet a többiekkel közösen szavaztunk be a csapatba Ő nem más mint Szabó Viktória, akinek a díjat már hárman adtunk oda! A 2019. évben Hajdú József azaz Józsó bácsi-hoz került a vándordíj.
A 2020 as évben a C-ovid járvány miatt nem került sor a Vándor díj átadására. Az az ötlet jutott az eszembe, hogy a Vándor díjat mindenki csak egy évig tarthatja magánál, hogy mindig emlékezzenek eme Elit klub tagjaira ezért elkészítettem a Vándordíjat kicsiben. Ezt mindenki hazaviheti és megőrizheti emlékében a Vándordíj kicsinyített darabját! Ennek az átadására került sor 2021 szeptember 26.-án Máriapócson. A képeket Kotán Kristóf készítette, ezzel hozzájárult ahhoz, hogy megemlékezzünk mindazokról akik bekerültek eme ELIT Klub tagjai közé! A 2021. évben elkezdődött a következő díjazott kiválasztása amiben sok név felmerült de álláspontjaink megegyezőek. Akire választásunk esik annak a díjat a 2022 január 15.-én Zalakaroson adjuk át!